A fasisztaságnak sem nemzetiséghez, sem etnikai hovatartozáshoz nincs köze.
A fasizmus (Benito Mussolini Nemzeti Fasiszta Pártjának nevéből) a gazdasági-társadalmi válságok idején lecsúszó középosztály világnézete, ideológiája és mozgalma: mivel nem tudnak/nem akarnak lecsúszásuk valódi, társadalmi okaival szembe nézni (mert egy olyan társadalmi-gazdasági alakulatot, a kapitalizmust, kellene elvetniük, amelynek haszonélvezői voltak és azok is szeretnének lenni), azért bűnbakot keresnek és találnak; mivel lecsúszásukkal elvesztik hagyományos kapcsolataikat, "barátaikat", azért rettenetesen magányosakká és frusztráltakká válnak, ezt csordába verődéssel, teljesen bizonytalan jövőképüket pedig egy vezér iránti feltétlen rajongással kompenzálják; elveszett identitástudatukat féktelen sovinizmussal, a megtalált bűnbakok és a másként gondolkodókkal szembeni tomboló agresszivitással pótolják.
Ha a fasizmus a bűnbakjait mindenek előtt rasszista alapon kreálja, akkor beszélünk nácizmusról (Adolf Hitler Nemzeti Szocialista Német Munkáspártjának - NSDAP - gúnynevéből). A nácizmus tehát egyben fasizmus is, de nem minden fasiszta mozgalom náci, bár könnyen azzá válhat.
Hatalomra akkor jutnak, ha jelentős gazdasági erők állnak mögéjük - ez a lenini imperializmus elmélet szerint az összefonódott monopolista termelő és banktőke, azaz a finánctőke. Ilyenkor lép életbe a "dimitrovi meghatározás" (ami valójában a Komintern egyik 1933-as határozatából való, amikor Dimitrov még a berlini Moabit börtön foglya volt): "A hatalomra jutott fasizmus a finánctőke legagresszívabb, legsovinisztább, legreakciósabb, legimperialistább elemeinek nyílt terrorisztikus diktatúrája". Ugyanakkor a fasizmus tömegbázisát képező lecsúszott (lecsúszóban levő) középosztály tulajdonképpen nem ezt akarja, csak saját álmainak megvalósulását. Ezért a hatalomra törő fasiszta politikusok mindent megígérnek, amit ez a tömeg hallani akar (szociális demagógia, populista antikapitalizmus) és ugyanakkor a társadalom minden erőforrását (elsősorban a termelő-alkotó munkát) saját uralmuk alá rendelik ("munkaalapú társadalom" korporativizmus), majd hatalomra jutva, hatalmukat bebetonozva nem haboznak leszámolni saját tömegbázisuk azon részével, amelyik komolyan vette a szociális demagógiájukat és antikapitalista populizmusukat (a fasciók - polgári körök - de facto megszüntetése, a "hosszú kések éjszakája" stb.).
Mint látható, itt sem nemzetiségről, sem etnikai hovatartozásról nincs szó. Senkit ne tévesszen meg, hogy a fasizmus jellegzetes attitűdje az agresszív sovinizmus (aminek vajmi kevés köze van a hazaszeretethez), és hogy a fasizmus speciális formája, a nácizmus a bűnbakot etnikai-rasszista alapon keresi/találja meg. A magyar nyilasok például eredetileg a németországi NSDAP magyar szervezeteként akartak létrejönni, és át akarták venni annak összes elemét, a külsőségekkel együtt. Csak a belügyminisztériumi tiltás hatására cserélték fel a horogkeresztet nyilaskereszttel, a barna inget zölddel (ez érdekes adalék az "önkényuralmi jelképeket" tiltó cikkely agyrém-jellegéhez).
A fasisztaság felvett politikai-ideológiai tulajdonság, a magyarság, cigányság, biciklistaság stb. identitástudat (ha én annak vallom magamat) vagy faji megkülönböztetés (ha mások - és ezek a mások a rasszisták - annak tartanak).
Ha Orbán Viktor magát cigány-eredetűnek vallja, akkor az az ő magánügye. Ha bárki más annak állítja be, akkor az a bárki más egy rasszista állat.
Ha Orbán Viktor aláássa a polgári demokrácia citoyen alapjait, ha korporativista ("munkaalapú") társadalmat hirdet, ha a szociális problémákat a büntetőjog eszközeivel oldja meg, ha soviniszta uszító politikát folytat - elsősorban belső használatra -, ha populista antikapitalista halandzsát önt magából - kizárólag a pórnép vakítására -, akkor objektíve fasisztának nevezhető. Mivel pedig mindezt teszi, azért mindenféle elfogultság nélkül állítom, hogy Orbán Viktor fasiszta (etnikai jelzők nélkül).
